Az új útdíjrendelet 2015. január 1-jén lépett hatályba, kisebb változtatásoktól eltekintve pedig a rendszer azóta is változatlan. A legnagyobb újításokat a matricatípusok, illetve az útdíjköteles szakaszok terén láthatjuk – most összegezzük a válaszokat a legfontosabb kérdésekre, melyek segítenek a büntetések elkerülésében.
Hol kell fizetni? A díjköteles útszakaszok listája hosszú és kisebb változtatások történhetnek is rajta, így a legegyszerűbb megoldás, ha a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. weboldalát felkeresve vizsgáljuk meg a kérdést: amerre utazni akarunk, át kell-e haladnunk díjköteles szakaszon? Milyen matricát vásároljak? A korábbi, elsősorban időalapú matricatípusok mellé az új rendszerben már területi alapú matricákat is vásárolhatunk, más néven megyei matricákat. Ezek értelemszerűen az adott megye határain belül érvényesek, azon belül viszont minden útszakaszra. Előnyük, hogy egy teljes évig érvényesek. Emellett a régi típusú, időalapú matricák is megmaradtak, így választhatunk heti (10) napos, havi és éves változatok közül, melyek az adott időn belül minden díjköteles szakaszra érvényesek. Mindezek mellett egyvalamire kell még figyelnünk: hogy a jármű kategóriájának megfelelő matricát vásároljuk meg. A jelenlegi kategóriák a D1 motoros, D1, D2, B2 és U kategória. Continue reading Matrica kérdések és válaszok – a legégetőbb kérdések