M. Night Shyamalan legújabb filmje Lány a vízben címmel csobbant a mozikba, egyenesen a rendező mesevilágából. Bár eddigi alkotásaiban is nagyon ügyesen keverte a fikciót a mai nyugati civilizáció valóságképével, a Lány a vízben túlmutat ezen a megszokott vonalon: abszolút átesve a ló túloldalára, mindent feltesz a mese lapjára. A rendezőtől megszokott ügyes módon azonban e világot (ismét) huszadik századi környezetbe ültetve bontja ki szemünk láttára.
A Lány a vízben filmjében tapintható és érezhető az emberiség belső őskonfliktusa. A mesék hősei (tündérek és démonok) valójában az ösztönvilág és a magasztos isteni elvek konfliktusát, összecsapását mutatják. Shyamalan jól mutatja, hogy míg egyik része lelkünk szilárd, kemény mezejéből bújik elő, addig a másik a képlékeny nedvességből szól hozzánk, s próbál utat mutatni életünk mezsgyéjén. A viadal egy életen keresztül játszódik bennünk, és mai világunkban úgy tűnik, hogy a nyers ösztön tapossa porba sarkával az erkölcs fejét.