Adóbevallási határidők 2013 – fontos betartani!

2013-ban nem szükséges adóbevallást benyújtaniuk azoknak, akik az előző adóévben, azaz 2012. január 1-jétől december 31-ig jövedelmet csak adómentes jogcím(ek)en kaptak; akik nyugdíjasok és a nyugdíjon túl egyéb jövedelmük nem volt; akik csak adóterhet nem viselő járandóságnak minősülő jövedelmet, például GYES-t kaptak, akiknek az alkalmi munkavállalásból származó jövedelme a 888 ezer forintot nem érte el és más jövedelmük nem volt, továbbá azon mezőgazdasági kistermelőknek, akiknek az ilyen jellegű jövedelme a 600 ezer forintot nem haladta meg.

Az, hogy kire milyen benyújtási határidő vonatkozik, annak függvénye, hogy az adózási évben milyen jellegű tevékenységet folytattak, illetve, ahogyan az a fentiekből is kitűnik, tevékenységük milyen mértékű jövedelemmel járt. Ennek fényében február 25-e az adóbevallás 2013 évi leadási  határideje azok számára, akik egyéni vállalkozók, EVA-s egyéni vállalkozók, illetve ÁFA fizetésére kötelezett magánszemélyek. Minden más esetben a magánszemélyek részére megszabott adóbevallási határidő május 21-e. Fontos, hogy az adóbevallás bármely módját választjuk is, a 2012. évi adóbevallás saját példányát, a hozzá kapcsolódó igazolásokat és egyéb bizonylatokat öt éven át, 2017. december 31-ig meg kell őrizni.

Az általános adóbevallási határidő 2013-ban csak abban az esetben él, amennyiben a magánszemélyek az egyszerűsített önadózási, illetve az önadózási formát választják a 2012. évi személyi jövedelmük bevallására. Utóbbi esetben a 1253-as nyomtatvány, illetve a 1253 Adónyilatkozat elnevezésű formanyomtatvány beadási határideje május 21-e.

A fentiekkel szemben azonban magánszemélyként lehetőség van munkáltatói adómegállapításra, amennyiben a munkáltató cég ezt nem utasítja el. Elfogadása esetén a munkáltató az adóbevallást megteszi a hatóság felé június 29-ig. Amennyiben a cég vállalja a munkáltatói adómegállapítást,
azonban valaki magánszemélyként az önadózás mellett dönt, azt a munkáltató felé 2013. január 31-ig jelezni kell a 12NY30-as jelzésű nyilatkozaton.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*